A magyar banki gyakorlat éven belüli és éven túli lejárat szerinti bontásban jeleníti meg a hiteleket a mérlegben.

A rövid lejáratú (éven belüli) hitelek:
-    a folyószámlahitel (az ügyfél pénzforgalmi számlájának tartozik egyenlege),
-    követelés-leszámítolás (amikor a bank a váltóval vagy más forgatható exportokmánnyal fedezett áruügylet szállítójának nyújt hitelt azáltal, hogy átvállalja a hitelezői szerepet, s a hitel visszafizetését a váltó kiállítójától, illetőleg az importőrtől várja),
-    faktorálás (a rövid lejáratú követelések megvásárlása; az áruszállításból, szolgáltatásból eredő követelések engedményezése a faktorálást végző bankra),
-    tartós forgóeszköz-lekötésre nyújtott hitel (a termelés és a forgalom tartós forgóeszköz-szükséglete, illetve növekménye forráshiányának finanszírozása).

Rövid lejáratra elsősorban a forgótőke kiegészítésére nyújtanak bankhitelt, ami azt jelenti, hogy a vállalkozás globál finanszírozása a cél. Ebből következik, hogy a rövid lejáratú hitelekkel a már működő vállalkozás élhet.

Közép- és hosszú lejáratú (éven túli) – fejlesztési – hitelek:
-    beruházási hitel,
-    forfetírozás (amikor az exportőr az éven túli lejáratú hitel nyújtásából fakadó, rendszerint váltókkal fedezett követeléseit jutalékfizetés mellett eladja a forfetőrnek, azaz a banknak).

A hosszú lejáratú hitelek többnyire projektfinanszírozó hitelek.

A projektfinanszírozás beruházási célkitűzést, új vállalkozási kezdeményezést lát el hitellel (tőkével). Ez esetben nem a vállalkozás múltja, hanem az adott célkitűzés jövője, a projekt (terv) jövőbeni megtérülése az alapvető értékelési szempont.

A projektfinanszírozás mint pénzügyi tevékenység átfogja a projektet magát, annak mérleg szerinti eszközeit, szerződés- és garanciarendszerét. (Egy projekt önmagában is hosszú időszak, a hitelek fizetése gyakran a 10 évet is meghaladja.) A projekt megvalósításában alapvetően érdekelteket (alapítókat) szponzoroknak nevezzük. A szponzor dönti el pl. az új vállalkozás szervezeti formáját és azt is, hogy mekkora részesedést vállal az új vállalkozás saját tőkéjéből. (Ha ez nem 100 %-os, akkor szükség van olyan befektetőkre, akik – évente fizetett osztalék fejében – kockázati tőkével részt vesznek az üzletben.)

A befektetőket két nagy csoportra szokták osztani: professzionális és általános befektetőkre. Professzionális az a befektető, aki maga is ipart űz (mezőgazdasági termelést végez, vagy szolgáltató), vagyis a gazdaság szereplője. Az általános befektetőket maga a termelés konkrét formája nem érdekli, hanem csak az, hogy tőkéje nagyobb hozadékot biztosítson, mint a betéti kamat.

A projektfinanszírozást az jellemzi, hogy az adott gazdasági  egységet oly módon finanszírozzák, hogy a hitelező először csak a pénzáramlást (cash-flow) és a gazdasági egység tervezett nyereségét tekinti, azokat a forrásokat, amelyekből a hiteleket vissza fogják fizetni, illetve az új cég vagyonát, mely e visszafizetések zálogául szolgálhat.

Itt a kockázatvizsgálat is speciális szempontokra épül, mint pl.:
-    a műszaki, gyártási kockázatok (anyag- és energiaellátás, technológiai megfelelés stb.)
-    gazdasági, kereskedelmi kockázatok (a piac biztosítottsága, ár- és árfolyamkockázat stb.)